Testápolás a családban

Végre tavaszodik! A napsütés és plusz fokok lassan győzedelmeskednek a későn érkezett téli mínuszok és hópihék felett.
Bár a hóvirágok még januárban szirmot bontottak, hamarosan kibújnak az első rügyek a fákon, bokrokon. Imádom a tavaszt, ahogy újból életre kel minden. Nem kell már sokat várni és az oly' jellegzetesen rikító zöld levelek festik színesre a kerteket, parkokat.

blogra2.jpg

A tavasz a megújulás, újjászületés évszaka. Ezért gondoltam, mi lenne, ha egy kicsit én is újjászületnék, már ami a bőrápolást illeti.

Egy éve a barátnőmmel a kencemicékről beszélgettünk. Mikor közöltem, hogy én nem kenegetem magam semmivel, közölte, márpedig ennyi idősen már illik.
Kérem szépen, nem vagyok kenegetős típus. Természetesen, mint minden rendes nőnek, nekem is megvannak a kedvenc márkáim. Jöjjön tehát az én felhozatalom és kommentben szívesen fogadom a tippeket, kinek mi vált be.

Arckrém

blogra4.jpeg

Kép innen: www.walmart.com

Ezzel a szuper, univerzális krémmel 8 évvel ezelőtt találkoztam először. Eleinte arckrémként és kézkrémként használtam majd előbbinél maradtam s utóbbinál váltottam. Tehát ha valamit, hát ezt kenem az arcomra...kisebb nem lesz tőle de nagyon kellemesen puha igen. Az illatát is imádom és azt, hogy könnyű, nem képez plusz réteget a bőrömön, hamar felszívódik. 


Kézkrém

kezkrem.png

Kép innen: www.dm.hu

Számomra az egyetlen krém, amit eddig is minden nap használtam. Télen az amúgy is száraz bőröm képes sebesre repedezni. Sok márkát kipróbáltam, mire meglett az igazi. Illatra nem mondanám, hogy elvarázsolt de a funkcionalitását tekintve maximálisan elégedett vagyok vele. A bőröm puha lesz tőle és ...nem, nem illatos de legalább nem reped ki. Szóval puha és finom tapintású. Felszívódását tekintve egy 10-es skálán, ahol a 10 a legkönnyebben felszívódót jelenti, úgy 5 pontra értékelném. Nekem bevált és bátran ajánlom másoknak is.

Testápoló

hu_4010355409959_b_p1_balea_testapolo_tej_500ml_org.png

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, márkahű vagyok. Ha valami bevált, elsősorban azt a termékcsaládot járom körbe. Szoros versenyben volt a Nivea száraz bőrre való testápolójával de ár-érték arányban a Balea nyert. Állagra és illatra is a Nivea ikertestvére, csupán a csomagolás különbözik. A külsőnél pedig fontosabb a belső, ugye...na jó, azért az ember csak szeretne szép csomagolású kozmetikumot használni, nem mindegy, mit veszel elő a táskádból.

Sampon

balea2.png

balea-locken-sampon-gondor-es-dauerolt-hajras-300-300.png

Kép innen: www.dm.hu

Elérkeztünk a kedvencemhez. Elöljáróban annyit, hogy a hajam a hullámos és göndör közti átmenet. Magam sem tudom, minek nevezhetném. A színe szintén talány. A szőke és világosbarna elegye, itt-ott szőkés tincsekkel, itt-ott barnákkal és nagy örömömre (nem, amúgy egyáltalán nem) pár szál hófehér kis kiegészítéssel. Sosem volt festve, egyszer egy szerelmi bánatot követően sötét melír került bele de ez még csitri koromban volt, 18 évesen.
Szóval rengeteg sampon kipróbálásán vagyok túl és nagyon szerettem a Dove termékeit is de a befutó itt is a Balea lett. A göndör hajra való sampont és balzsamot hetente 1-2x használom. Friss, üde és illatos lesz tőle a hajkoronám, nem mellesleg olyan dús, mintha 20 madár rakott volna fészket benne. Ajánlom minden hullámos és göndör hajat viselő hölgytársamnak.

Tusfürdő

lanolin-edit-del_z3tuym3v.jpg

Az egyetlen termék, ami kilóg a sorból. Baba pártiak vagyunk és a sima lanolinos verziót vásároljuk. Nyáron szoktam újítani és a magam részére valamilyen illatos verziót vásárolni.


Kép innen: www.nivea.hu

Aliz bőre full érzékeny, mindentől apró ekcémás kiütések jelennek meg a hajlataiban, így ő a Balea termékcsalád parfümmentes termékét használja. 

+ 1

arcra.jpg

A minap újítottam be a Balea ezen két termékét. Messzemenő következtetést még nem tudok levonni de az eddigiek alapján ezt is szeretni fogom. Az arcradírt hetente 2x használom, ennél többször felesleges és többet árt, mint használ. 

Ti milyen krémeket használtok? 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jalina.blog.hu/api/trackback/id/tr4113718048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Jalina

Friss topikok