Vásárlás anya módban

Akinek van gyermeke, tán ismeri a szituációt:
Betérek egy üzletbe, hogy meglepjem magam egy felsővel. Először mindent megnézek. Aztán az esélyes daraboknak meglesem az árát. Drága...drága...ez is drága...már azt is drágállom, ami amúgy tök jó áron van. Ezután meglátok egy aranyos gyerekcuccot. Odasomfordálok...jééé, van 8-9 évesre való. Nahát, ez tuti nagyon tetszene Majának. De akkor már Aliznak is nézek valamit. A pénztárnál rájövök, hogy magamnak semmit sem vettem, és a két ruha duplaannyiba kerül, amit én sajnáltam magamra költeni.
Nem baj, majd legközelebb.

Számtalanszor jártam már így, legutóbb pár hete. Azért vannak normális cuccaim, de ha tudom, megoldom költséghatékonyabban a saját ruháim beszerzését. Ha milliomos lennék is így tennék valószínűleg, sok anyukabarátnőm mondta már, ők is így vannak ezzel. Elindulnak maguknak vásárolni, majd mégis a gyerekek ruhatára gazdagodik új cuccokkal.

jalina.jpg

A napokban azonban "rosszalkodtam". Csak, hogy mégse tűnjek teljesen mártírnak. Kolléganőmet - azt hiszem nevezhetem munkahelyi barátnőmnek - kísértem el a Deichmannba. Kinézett magának egy cipőt, ami valóban nagyon illett hozzá. Mintha neki készítették volna, annyira tükrözte a stílusát. Miközben kereste a megfelelő méretet és próbálgatta a kiszemelt zsákmányát, én is nézelődni kezdtem. Pechemre. Ugyanis több darab is megragadta a tekintetem...nem bírtam ki, párat fel is próbáltam. Szerencsére a többsége nem is állt jól, így eleinte nem is nagyon estem kísértésbe. Viszont az egyik fazon annyira bejött, hogy azt sem tudtam, melyik színösszeállításban próbáljam fel. Mindegyik volt a méretemben...

Barátnőm közben feladta, nem volt abban a méretben a választása, ami kényelmes lett volna számára. Én pedig nagy nehezen kiválasztottam, melyiket próbáljam fel...ééééés jó lett! Jajj, de még mennyire! Ha egyedül lettem volna, még tuti ott töltök félórát, tipródva, felhívtam volna a férjemet - aki mellesleg mindig azt mondja, vegyem meg nyugodtan - , anyukámat, tesómat és írtam volna még 2 barátnőmnek. A cipőről lőtt rögtönzött fotót átküldtem volna mindegyiküknek, várva a véleményükre. Akik persze mind rábólintottak volna, hiszen nem szoktam magamnak havonta új cuccokat vásárolni. Mégis vacilláltam volna, és az is lehet, végül otthagyom a lábbelit. Most viszont saját magamat is meglepve, magabiztosan - na jó, magabiztosabban, mint egyébként - léptem a pénztárhoz, és csippantottam le a kártyáról a cseppet sem magas összeget.

3811251581373516734.jpg

Végre, az enyém lett! Úgy szorítottam, mint a gyerek az alvókáját, hogy el ne vegye tőle bárki is. A vigyor az arcomról letörölhetetlen volt. Vettem egy cipőt!

Nem vicc, ez nálam tényleg ekkora dolog, mivel általában bűntudatom van, ha magamnak vásárolok. Vérszemet kapva ma beújítottam egy új hajpántszettet (hosszú a hajam és szeretem a gumis pántokat), de a lányok is kaptak egy szép, új fésűt. Szóval, végül mégis csak sikerült nekik is vásárolnom. :)

Ha tetszett az írásom, itt tudsz követni facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://jalina.blog.hu/api/trackback/id/tr5613816684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Jalina

Friss topikok