Minek az ilyennek gyerek?

Amíg nem voltak gyerekeim, én is megbotránkoztam a boltban toporzékoló kiskorúakon, és nem értettem, miért kell még a bevásárláskor a kicsinek megengedni, hogy megegye azt a kiflit, esetleg, hogy mi francért nem képes egy anya az első "aaanyaaa!!!" üvöltésre odafigyelni. Mennyivel egyszerűbb volt kívülről ítélkezni, ha olyasmit láttam, ami az akkori értékrendemmel nem volt összeegyeztethető.

swan-2494925_960_720.jpg

Megszülettek a gyerekeim. Azt hiszem, mindenki találkozik az "AHA" élménnyel. Aha, szóval a gyerekek ennyit sírnak? Aha, a gyerekek ennyit kakilnak? Aha, de nyakig??? Hogy tudta ezt odáig feltolni? Hogy fért be a fülkotró pálcika az orrába? Hogy nem álmos? Hogy nem fárad el? Miért nem érti meg? Miért csinálja, ha egyszer már megütötte/odacsípte/leesett...? Aha, szóval ez nem is olyan egyszerű. Aha, szóval alvás nélkül is van élet?

Az ember lánya egy darabig próbál megfelelni a környezetének. Azonnal megtörli a gyerek orrát, szép ruhában viszi el a boltba, nem engedi, hogy összefogdosson mindent. Szépen kell köszönni, a szomszéd néninek is adjon puszit, ha kéri és még sorolhatnám. Nyilván ez mindenkinél más, de azért a legtöbb anya eleinte próbál megfelelni. Aztán jön egy fordulópont, mikor is rájön, hogy elég, ha saját magának felel meg.

Emlékszem, mikor egyszer egy hasonlóan kellemetlen helyzetben azt éreztem, nem akarom, hogy a gyerekemnek kötelességből kelljen puszipajtásnak lenni idegenekkel. Onnantól csak arra figyeltem, hogy a viselkedési normákat betartva de annál semmivel sem többet kívánva, eldönthesse, ő akar-e bárkinek puszit adni. Ő akar-e beszélgetni. Szeretne-e a másik gyerekkel barátkozni. Megosztja-e a játékát vagy inkább nem szeretné.
A játszótérre úgy indultunk el, csak azt hozza, amit szívesen megoszt másokkal is. Ha volt olyan kis kedvence, amit óvott, védett, inkább otthon hagytuk. Megtanulta, hogy nem kötelező a saját, számára kedves cuccait odaadni senkinek, ellenben ő se várja el, hogy más majd mindent megoszt vele. Kérdezze meg, szabad-e az adott játékkal játszani. Otthon is ezen az elven működünk. Ha valaki jön hozzánk, megkérem, csak azokat a játékokat hagyják elöl, amiket szívesen megosztanak a vendégekkel is. 

child-1864718_960_720.jpg

Eleinte tehát én is próbáltam megfelelni a környezetemnek, de ez egy lehetetlen küldetés, ráadásul egy egyébként is bizonytalan anyát még inkább tönkretesz, hiszen nincs olyan, hogy mindenki elégedett legyen veled. A legegyszerűbb, ha magaddal vagy elégedett. Próbáld ki, hogy senki másnak nem próbálsz meg megfelelni, saját magadon kívül. Ne érdekeljen, ki mit gondol, csak a saját értékrended vedd alapul. 

Rengetegszer olvasom:
- más gyereke végigalussza az éjszakát, az én kisfiam 4x ébred, ez normális?
- más gyerek 3x alszik egy nap, 1-1 órát, az enyém 20 percet bír egyben, ez baj?
- több helyen olvastam, hogy 6 hónaposan már bébiételt eszik a kicsi, az én kislányom viszont nem fogadja el, csak az anyatejet, nem baj? Nem lesz hiánybetegsége?
Ezeket olvasva mindig megsajnálom az édesanyákat, hogy azt hiszik, valamit nem jól csinálnak. Hiszen az ő gyermeke másképp alszik, kevesebbet, nem annyit eszik, többet hisztizik...de ez sosem baj! Fárasztónak fárasztó, főleg, ha a szülő sem éjjel, sem nappal nem tud egyhuzamban 3 órát aludni. Viszont egy bizonyos korban ez sajnos normális. Az is, hogy hisztis, hogy nyűgös, hogy kevesebbet eszik vagy éppen kicsit többet. Normális, hogy eljön az idő - korábban, mint szeretnéd, vagy számítanál rá - mikor elkezdi feszegetni a határaid. Olyankor nem érdekli, hogy éppen bevásároltok vagy vendégek vannak nálatok, indul a mandula, akármikor, akárhol.

Mióta édesanya vagyok, nem nézek furán más anyákra, akik a boltban toporzékoló gyereket próbálják felnyalni a földről. Együttérző mosolyt küldök feléjük, ami nekem is jól esik fordított helyzetben. Értem, hogy miért kapja meg a kicsi a kiflit, habár én a sajátaimtól elvárom, csak akkor egyék meg, miután kifizettük. De nem leszek se több, se kevesebb attól, hogy más megengedi az ellenkezőjét. Van, hogy nem figyelek oda az első "aaanyaaa" kiáltásra, hiába hallom meg. Viszont befejezem az adott dolgot, amit éppen csinálok. Ettől nem leszek rossz anya. vagy nem ettől leszek rossz anya. :D

Teljesen még én sem tudtam elengedni a megfelelési kényszert, de nagyon jó úton haladok. Nem érdekel, ha furán néznek rám, mikor a gyerekemnek nem veszem meg a csokit és hisztizik. Nem érdekel, ha mások is látják, mikor rászólok, ne fogdossa össze az üveget vagy kirakatot. Nem érdekel, ha megbotránkoznak azon, hogy bohóckodik a boltban (ameddig ezzel a viselkedésével nem sért meg valakit és a normális határon belül marad).

Egy időben annyira szorongtam az elvárások miatt, hogy nem szerettem kimozdulni a gyerekkel. Miután megszületett a második lányom, egyre edzettebb lettem és szép lassan megtanultam, hogyan peregjen le rólam mindaz, amit nem szeretnék magamra venni. Nem volt egyszerű és ez egy mai napig tartó tanulási folyamat. Már én is könnyebben fogadom el más nevelési elveit, nem szeretnék meggyőzni senkit a saját nevelési elveimről. Ha kérdeznek, válaszolok, de tiszteletben tartom mások értékrendjét.

love-1120294_960_720.jpg

Minek az ilyennek gyerek? Gondolhatják azok, akiknek nem felelnek meg a nevelési elveim. Ugyanis egy valamihez mindenki ért: az ítélkezéshez. A jó hír, hogy erről szépen le lehet szokni, ha az ember figyel rá. Nem kell hozzá más, csak egy kis türelem, empátia és odafigyelés. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jalina.blog.hu/api/trackback/id/tr2913948748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Jalina

Friss topikok