Álláskeresésem naplója 1. rész

Sokat vacilláltam megírjam vagy ne írjam, ugyanis ilyesmivel nem dicsekszik az ember. Aztán arra gondoltam, hátha másnak erőt ad, hogy nincs egyedül abban a helyzetben, amiben én is vagyok. Ha csak egy embernek segítek ezzel, már megérte.

dream-job-4453054_640.jpg

A tavalyi év munka szempontjából igen kalandosra sikerült. 1 év alatt 2x mondtam fel, két különböző helyen. Mindkettőre elég nyomós indokom volt, s egyiket sem csinálnám vissza. Akkor sem, ha előre láttam volna, hogy 2020 februárjában még mindig nem sikerült elhelyezkednem.

2019 októberében döntöttem úgy abban az évben másodszor, lesz ami lesz, én felmondok. November 30 volt az utolsó napom. A december viszonylag nyugisan telt, volt elég munka az ünnepekkel kapcsolatosan és a suliba is be tudtam menni egy kis meglepetés mézeskalács sütésre. A lányaim viselkedésén nagyban érezhető volt a változás, ugyanis megszűntek azok a problémák, amik miatt már egy ideje gondolkoztam a fenti lépésemen. 

farewell-3258939_640.jpg

Az igazi stressz januárban ért, mikor elkezdtem szorgalmasan küldözgetni az önéletrajzom. Kicsit alakítottam is rajta, aktualizáltam és vártam a csodát...ami nem jött. Nem jött 1 hét múlva, 2 hét múlva és 3 hét múlva sem. Akkor úgy döntöttem, regisztrálok a Munkaügyi Központban. Ott meg is kérdezték, miért vártam ennyit. Miért, miért. Mert az ember először abban bízik, sikerül elhelyezkednie. Miután minden papírkámat leadtam, beadtam és meghallgattam a munkaügyis hölgy véleményét is arról, hogy milyen esélyekkel találok olyan munkát, ami mellett a két gyerekemet tudom hozni-vinni normális időben a suliba, kaptam egy 3 oldalas listát lehetséges állásokkal. 

Addigra már fejből tudtam a népszerű munkaerő portálok teljes kínálatát, de azért bepróbálkoztam. Itt jegyezném meg, álláskeresőként elvárják, hogy gyakorlatilag mindent leírjak magamról, éppen csak a reggeli ideje nem szükséges de a munkahelyek alig írnak infót. Például sokszor még telefonban sem árulják el a munkaidőt, így futottam már felesleges köröket emiatt. Van, ahol azonnal visszautasítanak, ha kiderül, az ember szülő. Egy másik helyen pedig napi 12 órás készenlétből csak azt az időt fizetik ki, mikor megrendelés érkezik. S persze legyél vállalkozó mert akkor még járulékot sem kell fizetni utánad.

coins-1726618_640.jpg

Február közepe van és rajtam most uralkodott el a teljes kétségbeesés. Hiába van több éves tapasztalatom, hiába vagyok szorgalmas, talpraesett és kreatív, így nem kellek. Nincs diplomám, se szakmám. Érettségim van, ami a mai világban már ciki. Nem szépítem, fiatalon szültem és én nem voltam képes pici gyerekek mellett tanulni. A gyed, gyes idejét teljes egészében a gyerekeimre szántam, utána pedig dolgozni mentem, ami mellett már nem maradt kapacitásom iskolapadot koptatni. Tudom, más megcsinálja. Hát, én nem más vagyok, hanem én. 

Az igényeim, ami miatt nem találok állást:
- olyan munkaidő, mely mellett meg tudom oldani a gyerekek logisztikáját, azaz 8:30-tól kb. 16:00-ig de félórákat lehet mozgatni, ha nem részmunkaidőről van szó
- olyan munkahely, mely esélyt ad arra, hogy a gyerekeim versenyét megnézhessem, ha szülők is részt vehetnek rajta, illetve a nyílt tanítási napon is ott lehessek (csúsztatás vagy szabadság megoldással)
- olyan munkahelyet, mely toleráns ha beteg a gyerekem (esetleg home office mert dolgozni szívesen dolgozom itthonról is, csak a beteg gyerekem mellett lehessek)
- olyan munkahelyet, ahol a szorgalmam és a munkám minőségét nem (csak) még több munkával hálálják meg, hanem számokban is kifejezhetően...vagy sehogy, de ne még több munkával
- olyan munkahelyet, ahol jól láthatóak a keretek, nem pedig a felettes hangulatától függnek.

woman-792162_640.jpg

Bizony, ezek ma mind luxusnak számítanak. Az ember szül 1-2-3... gyereket és ha lebetegedik, szeretne mellette lenni. Akkor is, ha csak nátha. Én vagyok az anyja, én szültem. De jelen pillanatban az ember azért dolgozik, hogy még többet dolgozhasson. Nem tudom, ez máshol is így van-e, vagy csak szeretett kis hazánk jellegzetessége.

Vannak ismerőseim, akik ennél kevesebb feltétellel, diplomával és szakmával sem találnak munkát. Szóval ha ők nem tudnak elhelyezkedni, nekem szinte esélytelen és lehetetlen. Pedig nem arról van szó, hogy nem szeretnék dolgozni. Munkám minőségére sosem volt kifogás, a szorgalmamra meg pláne nem. Megoldásorientált vagyok. Mindezt azonban esélyem sincs megmutatni.

Hamarosan aktuális lesz a következő a találkozó a Munkaügyi Központban. A további fejleményekről, készülőben, alakulóban lévő tervemről a következő bejegyzésember írok.

Ha tetszett az írásom vagy szeretnél hozzászólni, ITT megtalálsz facebookon is.

Jalina

Friss topikok

Címkék

ágyak (1) ajándék (2) álláskeresés (2) anya (25) anyáknapja (4) anyatest (1) anyavagyok (2) banán (1) beíratkozás (1) beteg (2) bizalom (1) bizonyítvány (1) bullying (1) callkötő (1) cigaretta (1) család (4) csokoládé (1) divat (1) dohánybolt (1) dohányzás (1) dolgozó anya (2) dolgozó nő (3) döntés (1) édességek (1) edzés (1) együtt (1) ékszer (1) elengedés (1) életmódváltás (1) élmények (1) elvárások (1) eper (1) évkezdés (1) fáradság (1) felelősségtudat (1) felnőttlét (1) főzőcske (1) főzőiskola (1) gyed (1) gyerek (5) gyerekek (15) gyerekeksütnek (1) gyerekélet (1) gyereknek lenni (1) gyermekbiztonság (1) gyes (1) gyümölcs (1) gyümölcsturmix (1) házimunka (1) hordozás (1) internet (1) iskola (4) ítélkezés (1) január (1) jóleszekAndi (1) karácsony (3) késés (1) készülődés (1) kézműves munka (1) kocsma (1) könyvajánló (1) közösségi média (1) lányok (9) lázas (1) lelkimunka (1) leskovicsandrea (1) limara (1) magyar vállalkozás (1) málna (1) manóágyak (1) máv (1) meghitt karácsony (1) mese (1) mesekönyv (1) mikulás (1) minőségi csokoládé (1) munka (6) munkahely (1) munkahelyváltás (2) nosalty (1) nyár (4) nyaralás (1) nyáriszünet (3) nyári szünet (1) ohanagasztroklub (1) önbizalom (1) ötletek (2) óvoda (1) péksütilinkek (1) példa (1) pixabay.com (1) rasszizmus (1) rm ékszer (1) ruha (1) shake (1) suli (2) sulikezdés (3) szemetelés (1) szeretet (1) szilveszter (1) tanulás (1) tegyéljót (1) telefon (1) tények (1) termékajánló (1) test (1) testkép (2) teszt (1) tipp (1) tízórai (1) tök jó nap (1) turmix (1) újév (1) ünnep (1) ünnepek (1) utazás (2) uzsonna (1) változás (1) vásárlás (1) vonat (1) vonatút (1) zenda fshn (1) Címkefelhő